Emiatt Ő biztos sokat csuklik, mert amikor ritkán, de nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnénk, sokat emlegetem a nevét, amikor meg minden a terv szerint megy, akkor is Őt emlegetjük.
De kezdjük az elején...
Még ötödikesen, 2010-ben kezdtünk el járni a felsőőrsi "farmra", ahol Marica rengeteg állatot nevel és ez a mi gyerekeinknek, - de bárki másnak is - testközelből szemlélve, simogatva, ápolva, csutakolva, kefélve, nagyon nagy élményt jelentett és jelent azóta is.
Persze a gyerekek már akkor el akarták hozni szinte az összes állatot, legyen az ló, tyúk, nyúl vagy birka...mondván, hogy ők aztán majd jól gondozzák őket.
Innen jött az ötlet, hogy mi lenne ha...
Hiszen ez nagy felelősség, új helyet biztosítani, rendszeresen etetni, tisztán tartani, télen, nyáron, szóval főtt a fejünk, mit lehetne csinálni.
Persze a kísértés is nagy volt, hiszen ez a nevelésnek egy ősi módszere, aminek csak pozitív hatása van a gyerekekre.
Így aztán hatodikban, 2011-ben azzal kezdtük, hogy kértünk két tengerimalacot Maricától, - ezek voltak a legkisebb állatai - Bocit és Csokit, készítettünk nekik egy négy lábon álló "palotát" és elkezdtük az állatgondozást. 
Eddig a hétfői első órákon, osztályfőnökin, hetest, naposokat választottunk, innentől már két kondást is, hiszen eredendően malacokról volt szó, mégha tengerikről is. Az ő dolguk volt a napi kétszeri etetés, itatás, az almozás és persze a simogatás, kézbevétel kiváltsága is... Ez nem is olyan egyszerű, ha belegondolunk, hogy esőben, hóban, hidegben és melegben is meg kellett mindezt csinálni, hiszen ezek az állatok már születésüktől kezdve szabadtartású állatok voltak. Egyedül a nyári szünetben mentek "üdülni" malacaink vissza Felsőőrsre, máskor mindig a mi gondozásunk alatt voltak. Hetedikben már webkamerával nézhettük a benti monitorokon mint disznólkodnak malacaink...
Így ment ez egész hetedik végéig, majd tavaly szeptemberben, nyolcadik elején meséltem a gyerekeknek egy német ismerősömről, akinek volt egy törpenyula, a Princessza, akit rendszeresen sétáltatott a közeli erdőben, majd ezt megunva a nyuszi - öklömnyi - beugrott az anyósülésre és mentek haza. Otthon a nyúl az asztalnál evett, majd a gazdája vállán aludt, szóval megbecsült helye volt...
A gyerekeknek tetszett a történet...majd 'nomen est omen' jött Marica és megemlítette, hogy van neki 4 oroszlánfejű törpenyula, amiket szívesen nekünk adna... Kész...
Szokásos a lelkesedés, kellenek nekünk....de hova tegyük őket? Be a malacokhoz, mondták a gyerekek. Persze ez így nem jó...kicsi a hely hat állatnak...
Új hely kell, építsünk...
Szerencsénkre maradék anyagokból neki tudtunk állni...
...és elkészült.
Aztán megjöttek a lakók is, egy zsemleszínű és három fekete oroszláfejű törpenyúl. Már csak egy feladat maradt. Minek nevezzük a gondozókat? Kondások nem lehetnek, akkor nem marad más, legyenek nyulászok. Hétfőnként így aztán őket választjuk. Aztán persze az is kiderült, hogy ezek a törpenyulak nem is annyira törpék, szép nagyok lettek...Lehet, hogy sokat esznek? Lehet, hiszen a nyulászokon kívül is szeret mindenki kedveskedni nekik egy kis sárgarépával, egy kis káposztával, szénával... Egy viszont biztos: oroszlánfejűk van, különösen "Szöszi"-nek. Szívük csak egynek oroszlán..."Bátor"-nak, ő senkitől sem fél. A többiek oroszlánként kukucskálnak ki a kuckójukból, de "Bátor" vigyáz rájuk...
...és itt vannak kedvenceink:
 |
| Ő "Bátor" mert senkitől sem fél... |
